Bringing Up Baby

Csak az igazat, a színtiszta igazat... Nos, bevallom, a Championnal is úgy voltam, mint általában az összes sokadik generációs hardcore bandával, tudniillik, hogy francnak se volt kedve aprólékosan méricskélve eldönteni, hogy mennyi bennük a póz, a hitelesség, illetve az elvakult rajongás az ősök iránt. Így aztán többnyire ignoráltam őket. Mondjuk, a Championtól ismertem egy számot egy válogatásról (a címben jelzettet), sőt, koncerten is láttam őket, és még tetszett is, de mégis csak mostanában vettem rá magam, hogy 2004-es nagylemezüket végighallgassam (Promises Kept), s azt kell mondjam, jót tett neki az idő. Bátran merem ajánlani mindenkinek, aki jófajta hardcore vágyik: van benne tűz, ötlet és kellő mértékű hagyománytisztelet. Ízelítőnek itt ez a kétszámos kislemez – B oldalán egy elronthatatlan feldolgozással, a Glue az SSD-től...

Champion - The Truth 7" (2004)

Globál d-beat attak és disztroj. Venezuela, Svédország, Panama(!), Szlovákia, na és persze, USA reprezent. Jó, a d-beattel kicsit egyszerűsítettem az egyenletet, mert van itt hardcore, crust, grind, powerviolence és fastcore is jócskán, így inkább megadom mindenkinek az esélyt, hogy kedvére párosítgassa a stílusmeghatározásokat az előadókhoz. Mind friss eresztés, egy van csak, ami tavalyi. De a düh az fortyog rendesen. Így szeptember végén. Fejfámra sötét lobogóul akaszd. Muerte a la industria musical...

Mixtape No. 42

01 Fracaso - Destruir
02 Cheap Art - Burn Your Closets
03 Idiots Parade - Láska
04 Institution - Stick Iväg
05 Cut Off - The Answer
06 Sex Dwarf - Full av aska
07 Juventud Podrida - Muerte A La Industria Musical

Eszembe jutott minap egy dal, dúdolgattam, majd azon kezdtem gondolkozni, hogy meg van ez nekem valahol egy ősrégi kazettán, tán még cédére is kiírtam, aztán gyorsan rá is döbbentem, hogy semmit nem tudok róluk. Egy gyors keresés aztán minden homályt eloszlatott az A.C. Marias nevű formációval kapcsolatban.

Elsőként mindjárt azt, hogy az A.C. Angela Conway nevét takarja, s tulajdonképpen ez az ő szólóprodukciója. A Wire-tagság baráti köréhez tartozott, s főként BC Gilbert volt az, aki segédkezett neki az időről időre rátörő zenei ambicióinál. Ami annyit jelent nagyjából, hogy a Wire kísérletezősebb korszaka találkozik az ambientes shoegaze hangulatfestésével. 1980-ban, 1986-ban, majd 1989-ben jelent meg kislemeze, amit végül egy nagylemezzel koronázott meg.

A.C. Marias - One Of Our Girl Has Gone Missing 12" (1989)

Ma reggel
Úgyse kelek fel
Hiába ébreszt az édes napfény
Ma reggel

Ma reggel
Úgyse megyek ki
Üres buszokra úgyse szállok fel
Nem érdekel

Ma reggel
Hiába romlik el
A TV, a rádió, a mosógép
Nem érdekel

Ma reggel
Úgyse veszem fel
Hiába csönget a telefon
Úgyse veszem fel ma reggel

Ma reggel
Úgyse kelek fel
Hiába ébreszt az édes napfény
Ma reggel

Ma reggel
Úgyse megyek ki
Üres buszokra úgyse szállok fel
Nem érdekel

Ma reggel
Hiába mutat fel
Bármilyen parancsot
Úgysem engedem be ma reggel

Ma reggel
Úgyse veszem fel
Hiába csönget a telefon
Úgyse veszem fel ma reggel

Sziámi - Koncert @ Kassák Klub 1984

A dicső Brit Birodalom régesrég atomjaira hullott, már jó ideje nem ők diktálják a tempót a zenében sem; azóta szépen csendben globalizálódgatunk, maláj grindcore-t hallgatunk, meg argentín shoegazereket, (én speciel tegnap este egy 50-es évekbeli zulu[!] válogatást), de még így három évtized után is, ha jófajta indiepopot akarunk hallani, akkor csakis a Brit-szigeteken érdemes keresgélni. Most például a londoni Colour Me Wednesday-nek sikerült mintegy kétszer 3 perc alatt lenyűgöznie. Most nyáron jelent meg a debütáló albumuk. Ha csak a bemutatkozó oldalukat olvastam volna el, már akkor a rajongójuk lettem volna, de előbb a két klipjüket néztem meg, s egyből szembesültem azzal a bosszantó problémával, hogy melyiket is csatoljam ide a bejegyzés alá. A francba is, itt van mindkettő!