Az ultra-PC-k folyton-folyvást bizonygatják. hogy milyen csúnya és rossz dolog a nemek megkülönböztetése a zenében, én viszont rendszeresen találok újabb és újabb példákat ezen állítás cáfolatára. Merthogy itt van az argentín Las Kellies, akikről csak a zene alapján is azonnal rávágnám, hogy csajzenekar. Könnyed szertelenség, játékosság, és olyan ötletek, amik kizárt, hogy egy hímnemű zenész fejében megfordulnak.
Megidéződik itt a nyolcvanas évek legjava mindenféle kellemetlen retró-utóíz nélkül. A Georgia állambeli Athens (B-52’s, Pylon), New York (ESG), az angol poszt-punk krémje (Gang Of Four, PIL, Fall), de például utána kellett néznem annak, hogy a francia nyelvű számuk nem egy Les Calamités-feldolgozás-e. (Nem). A kötelező Slits-Raincoats-analógiákat meg már nem is hangsúlyozom…
Bár stereomackó időben hírt adott róluk, én csak pár hete esem egyik ámulatból a másikba a harmadik albumukat hallgatva. (Az első kettőt itt lehet hallgatni.)
Utolsó kommentek