Életem egyik első nagy koncertélménye volt a Miranda Sex Garden ’94-es Petőfi csarnokbeli fellépése. Álltam a tömeg közepén, a gitárok vészjóslóan zúgtak-búgtak-sivítottak, az énekesnő (Katharine Blake) a magas cé környékén kalandozott, a dobos már vállból indította a hangszerére mért csapásokat, a hegedűslány megszállottan tépi a húrokat, s ehhez jött még a stroboszkóp… Először tapasztalhattam meg, hogy milyen az, amikor „leviszi az ember fejét a zene”…
Akkoriban nagyvonalúan soroltam őket a zajos popzene képviselői közé, ami nem is csoda, hiszen a 90-es évek elején nem igazán rúghatott labdába senki, akinél nem volt felfedezhető egy kis cipőbámulós behatás. Mai fejjel már azért differenciáltabban látom a kérdést. Annyi biztos, hogy elég fura szerzetek voltak. Három lány középkori madrigálokat énekel zenei kíséret nélkül. Majd zenekarrá bővülnek, s koncepciójukban a dark wave, a poszt-punk és a dreampop stílusjegyei keverednek a klasszikus zenével, a népzenével és a nagyvárosi sanzonokkal (wiki). Mintha a Dead Can Dance-t a Jesus And Mary Chain kísérné, a szövegeket meg Bertolt Brecht írná…
Miranda Sex Garden - Sunshine EP (1993)
Utolsó kommentek