Még az i.e. (internet előtti) időkben történt, amikor a zenei trendek még többnyire szájhagyomány útján terjedtek, hogy egyre többen kezdték emlegetni az emo-hardcore-t, hol csillogó szemű lelkendezések közepette, hol meg indulattól fröcsögve. Gondoltam, itt az ideje, hogy személyesen is tanulmányozás alá vegyem a témát, és kértem a haverokat, hogy adjanak kölcsön pár CD-t, ami szerintük jó. Nos, amellett, hogy gazdagodtam néhány klasszikus albummal, rá kellett jöjjek, hogy én ilyen zenéket már évek óta hallgattam (csak senki nem hívta emónak), s a Whippersnapper például egyáltalán nem illik ide.
Merthogy a Long Walk egy kifogástalan hardcore-punk lemez – a dallamosabbik fajtából. Atlantából Kalifornia és New York is egyformán messzinek tűnik, így nem is csoda, hogy jó érzékkel sikerült ötvözniük a különféle hatásokat. Amikor kell, van tempó, aztán okos váltások, néhány prímszámnyi matek bele, és iskolai fiúkórusokat megszégyenítő vokálok és énekharmóniák. S bár a szövegek témái rendíthetetlenül követik az előírásokat, mégis sikerül kreatívan és intelligensen elővezetni azokat. There’s a strength in survival, so say yourself this soft recital.
Whippersnapper - Long Walk (1999)
Utolsó kommentek