(A negyven fok kicsit megnyomhatta a fejem, azért vetemedtem ilyen cinikus címadásra…)
Azért mégsem... Régóta odázgatom már, hogy az egyik nagy kedvencemről, a The Popgunsról ejtsek néhány szót. Nekik sikerült a 86-os „ősrobbanás” minden konzekvenciáját magukévá tenni, és az évtized végére egy letisztult, egyéni hangzásvilágot kialakítani. Ha feltétlenül zenekarneveket kellene sorolnom, akkor a Fire Engines, a Smiths, vagy a Wedding Present jutna elsőként eszembe analógiának. A mikrofon előtt pedig egy csodalány, Wendy Morgan – gyönyörűszép hanggal, értelem- és érzelemgazdag szövegekkel.
Hiába adtak ki négy minőségi nagylemezt, hiába csináltak (meglehetősen olcsó, de épp ezért bájos) videóklipeket, hiába turnézták fel s alá a szigetországot, illetve Európát, az igazi áttörés elmaradt végül. A szakma elismerése mellett azért jól esett volna nekik egy kis népszerűség is…
The Popguns - Eugenie (1990)
(Az első két nagylemezt, az Eugenie-t és a Snogot 1996-ban Another Year Another Address címmel újra megjelentette CD-n a Cherry Red.)
(A videókliphez egy kis magánjellegű érdekesség: nekem pont ugyanez a tévéfelvétel van meg egy évek óta egy szekrény mélyén porosodó VHS-kazettán. Ó, istenem… Super Channel, Transmission, Junoszty tévé…)
(UI: Hoppá! Szerény önjubileum: ez az 50. bejegyzésem!)
Utolsó kommentek