Ez csak egy szám a Vidám Fiúk előadásában. Ami azt illeti, az egyetlen szám, amit ismerek tőlük. (A szakirodalom szerint még legalább egy, az utókor számára fennmaradt daluk létezik valahol.) De ez nem is baj. Elég egyetlen jól eltalált nóta, és nem is kell tudnom mást: hogy kik voltak ők, mikor működtek, miért választottak ilyen semleges zenekarnevet, amikor a korszak (a nyolcvanas évekről van szó, ez egyértelműen megállapítható) csak úgy hemzseg a frappáns és meghökkentő elnevezésektől.
(Habár… Most, hogy belegondolok, mégiscsak érdekelne más felvételük is, mert kiváncsi vagyok, hogy az itt prezentált szám tükrözi-e a zenekar hangzását, vagy éppen egy ritka kívételről van-e szó.)
Az egész az amatőrizmus csúcsa: kisebb-nagyobb ritmikai hibák, döcög a szöveg, sántítanak néhol a rímek, a felvétel meg úgy sistereg, ahogy egy korabeli próbatermi felvételnek sisteregnie kell. De mégis ott van benne az a bizonyos plusz, ami kiemeli a tömegből. Egy szóban megfogalmazva: punk. (És most elképzelem, hogy húsz év múlva egy hasonszőrű megszállott műértő az én középiskolás zenekaraimat fogja elemezgetni…)
(Értelemszerűen zenekarfotó nincs, lemezborító nincs, videó nincs, van viszont egy kép egy lengyel punklányról, hogy az esztétika oltárán is áldozzunk).
Vidám Fiúk - Primitív és ostoba
Ostobaság, amit dalolok
Primitív és ostoba vagyok
Utolsó kommentek