Személyes jelentőséggel bír számomra a most bemutatandó lemez. Ez jelentette nekem ugyanis a modern kor végérvényes beköszöntét. Valamikor 2002 táján láttam meg az egyik zenetévén a Raveonettes első klipjét, és le lettem nyűgözve. Egyszerű kis dal volt, de húzós, és legfőképpen zajos, szóval, mindaz, amit a shoegazer-korszak lecsengése óta oly nagyon hiányoltam. Másnap az akkori munkahelyem (az akkori normáknak megfelelő) normális internetkapcsolatának hála, le is töltöttem a dalt. (Az egész lemezhez nem volt elég idő és türelem, így azt nem sokkal később CD-formátumban szereztem be). Ennyi. Nem kellett hónapokig sóvárogni a tv-ben látott zenekar után, hogy egyszer talán valami véletlen folytán sikerül beszerezni a hanganyagukat, elég csak egy-két kattintás, és meg is érkeztünk Kánaánba…
Mindennek ellenére nem lettem Raveonettes-rajongó. Olykor-olykor belehallgatok az éppen aktuális lemezükbe, még találok is néha kedvemre való számokat, de ez a futószalag-profizmus, amivel mindenféle csavarok és meglepetések nélkül gyűrik az ipart, már nem az én kávéházam.
The Raveonettes - Whip It On (2002)
Utolsó kommentek