Kifejezetten szívderítő, hogy alig telt el négy hónap az évből, s máris akadt két aspiráns, aki bekopogtatott nálam pályázati anyagával az év albuma címre ácsingózva. Egyikük a finn Burning Hearts Extinctions című lemezével. Mintha egy Finnország természeti szépségeit bemutató dokumentumfilm soundtrackjét hallgatnánk. Mesés-mágikus történetek egy szürreálisan álomszerű tájképbe rajzolva. És még dúdolható slágereket is tudnak írni.

Az angol Evans The Death-hez hónapokkal ezelőtt már komoly reményeket fűztem, s nem is okoztak csalódást. Cím nélküli bemutatkozó albumukon a kislemezek slágereit jó érzékkel egészítették ki az újabb szerzeményekkel – mondjuk, én a Silver Screen Girls-t hiányolom róla… Szóval, csak ismételni tudom magam, hogy, ha manapság már forradalmian új dolgokat képtelenség is előállítani, akkor valahogy ezzel a természetességgel és őszinteséggel kell adaptálni a nagy elődöktől érkező hatásokat.