Pár évvel ezelőttig a spanyol zenék meglehetősen fehér foltnak számítottak zenei műveltségem térképén (kivéve Julio Iglesiast, de őt azért talán ne számítsuk ide…), azonban a ’spanyolország’ címke alatt szaporodó bejegyzések azt tanúsítják, hogy erőteljesen igyekszem pótolni a hiányosságaimat. Mint most a Desechables-szal.
1981-ben alakítja meg két Barcelona környéki srác, a mikrofon elég meg egyikük húgát, a 14 éves Terét állítják. Basszusgitárosuktól hamar megválnak, de pótlásáról végül nem gondoskodnak. Rájöttek, tökéletesen működőképes a dolog basszus nélkül is. Beindul a buli: egy demo, egy kislemez, sőt, már a nagylemez is felvéve, amikor beüt a baj. A gitárost fegyveres rablás(!) elkövetése közben lelövik a rendőrök… De a többiek nem adják föl, új gitárost verbuválnak, s még 1988-ig elmuzsikálgatnak. (Spanyol nyelvű történet itt).
De hogy a zenéjükről is ejtsek néhány szót, a leggyakoribb hivatkozási pontok a különféle ismertetőkben, hogy rockabilly, sőt, psychobilly, de mindenféleképpen Cramps. Nos, én egyik felsorolt stílusnak, illetve zenekarnak sem vagyok kimondott híve, a Desechables mégis utat talált hozzám. Talán pont emiatt a csonka, basszus nélküli hangzás miatt, ami ráadásul egy kifejezetten pattogós, ritmusorientált stílus keretei közé akar beférkőzni – elég jó érzékkel.
Desechables - La Oración 7" (1983)
Tetszik ez a videó, bár nem az EP számai közül van. Annyira elveszettnek és nem odavalónak tűnnek azon a kurvanagy színpadon...
Utolsó kommentek