Nem nagyon szoktam kedvenc zenekarok kései lemezeit vagy újjáalakulás után kiadott anyagait meghallgatni – többnyire azért, hogy a csalódástól megkíméljem magamat. Ezek ugyanis leginkább csak izzadtságszagú próbálkozások a 20-30 évvel ezelőtti hangulatok, energiák felidézésére vagy épp kínos kísérletek új (de leginkább csak érthetetlen) művészi utak bejárására.
Ez volt az első gondolatom akkor is, amikor olvastam anno, hogy az egyik legkedvesebb lemezem (Cut, 1979.) elkövetője, a The Slits újra koncertezik és új anyagot tervez. (A zenekar 2005-2010 közötti ténykedéséről áttekintés itt). Aztán meghallgattam a két új számot és elégedett bólogatásba fogtam, sőt, még lemezen is megrendeltem, noha nincs is lemezjátszóm…
Végül is csak azt csinálták, amiben mindig is a legjobbak voltak: szartak mindenre és ösztönből zenéltek. Nem vettek elő régi, jól bevált recepteket, nem próbálták meg lemásolni a mostanra klasszikussá érett dalaikat, még azt se mondanám, hogy a mai idők sémáját erőltették volna magukra. Egyszerűen csak írtak két dalt, a mottó pedig: It’s Slits tradition with a vision for a mission… (A lemez harmadik száma a korai évekből származó, de lemezre nem került Number One Enemy). Ari Up RIP...
The Slits - Revenge Of The Killer Slits 7" (2006) (A link innen van, thx)
Utolsó kommentek