Igazi kelet-közép európai sajátosság, hogy az emberfia komoly dilemmával szembesül, ha össze akarná állítani a legjobb magyar albumok listáját. Az ilyen természetű listákra ugyanis általában a „hivatalos” kiadványok szoktak felkerülni, Európa ezen viharvert szegletében viszont – úgy nagyjából 1990-ig bezárólag – nagy számban fordultak elő olyan korszakalkotónak tekinthető művek és előadók, amik csak agyonmásolt demofelvételeken és sistergős koncertkazettákon maradtak meg az utókornak. Ilyen szempontból a Kinopuskin együttes szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a rendszerváltás környékén jelenhetett meg a debütáló lemezük, így mindenféle habozás nélkül sorolhatom a legjobb magyar albumok közé.
Ezzel a Matiné címet viselő kiadvánnyal értek középiskolás hobbi-brigádból valódi zenekarrá. Az amatőr báj, persze, megmaradt, de jól összerakott, kiérlelt a produkció. Háttérénekesnők, fúvósok, és Csach Gábor, a gitáros-énekes extraskillje, a fuvola… Ehhez jönnek a (néhol homlokráncolósra sikerült) szójátékokba göngyölt szürreális dalszövegek, melyek nem egyszer lírai magasságokig emelkednek. (Végigkentem a hátadon a Niveát, hát miért ücsörögsz úgy, akár betűkön az ékezetek?)
A későbbiekben ahogy fogyatkozott a taglétszám, úgy lett egyre csupaszabb és szikárabb a zenei világuk, ami a zenekar másik mesterművén, a Cinema Vendettán leginkább tetten érhető. (További információkért ajánlom a Kinopuskin hivatalos honlapját, ami – azt hiszem, ez ma már ritkaság – elég átfogó képet nyújt az együttes majd’ húszéves munkásságáról).
Utolsó kommentek