A nyolcvanas (és kilencvenes) évek egyik jelentős, de mégis keveset emlegetett zenekara volt a Kézi-Chopin. (Húsz év alatt nem jöttem még rá, hogy mit akar ez a név jelenteni…) Én, személy szerint nagyon kedvelem a zenéjüket, ennyi elég is szerintem, hogy posztot kapjanak. No, meg, amint azt mostanában olvasom, újra nekifogtak koncertezgetni.
Munkásságuk korszakait feloszlások, újjáalakulások és tagcserék szakaszolják. Az 1988-ig tartó első korszakot az Európa Kiadót idéző markáns szövegvilág és a régi magyar slágerek-sanzonok izgalmas keveredése jellemzi. Az 1990-es újrakezdés koncepcióváltással is járt: a zenében a rockos elemek kerültek előtérbe, míg a szövegek mintha a Roncsfilm jeleneteit öntenék verssorokba. A szójátékokkal díszített mini-szociográfiák Az utolsó magyar playboy címmel végül kazettán is megjelentek. Az 1993-as Ígéret földjére viszont már rákerültek régi dalok újra felvett verziói is, így pl. a nagy sláger, az Asztalon áll is. (Asztalon áll és sohase józan / Elvarázsolt, furcsa sztár / Lyuk a lelkén, a lelke telkén / Aranykehely és papírpohár)
2009-ben megjelent egy válogatás Sokáig éljen a kommersz! címmel, amely a két album számaiból válogat kiegészítve néhány kései demofelvétellel.
Ízelítőnek egy kis válogatás:
Kézi-Chopin
01 Fedőneve: Dolce Vita (demo)
02 Népsport (demo)
03 Utolsó magyar playboy 1. (Az utolsó magyar playboy, 1991.)
04 The Dinamo brothers (Az utolsó magyar playboy, 1991.)
05 Pokoli éden (Ígéret földje, 1993.)
06 Amikor a húsnak hangja van (Ígéret földje, 1993.)
07 Asztalon áll (Ígéret földje, 1993.)
Utolsó kommentek