Nem tudom, más hogy van vele, (gondolom, sehogy…), de nekem az elmúlt húsz évben mindig volt egy aktuális kedvenc Sexepil-számom. Sőt, ha megerőltetném magam, még fel is tudnám sorolni azokat – kronológikus sorrendben… És ez jó érzéssel tölt el. Mármint, hogy egy (rég feloszlott) zenekar az évek múlásával újra és újra tud olyan momentummal szolgálni, ami valamilyen formában megérint.

 
Nekem a Sexepil egyértelműen a 1984-89 közötti, azaz a magyar nyelvű repertoárral rendelkező formációt jelenti. Zeneileg teljesen korszerű volt, én bátran merem példának hozni a U2-t vagy a Cure-t, ugyanakkor ott van benne – főképp a szövegekben – az a kelet-európai életérzés, amitől az egész megkapja azt a bizonyos egyedi ízt. (Az angol nyelvű verziót sosem tudtam igazán kedvelni, bár, esküszöm, én próbáltam…)

Ezzel a felállással mindössze egy nagylemez készült el: 1988-ban az Egyesült Álmok, ami, szerintem, minden idők egyik legjobb magyar LP-je. Ezen kívül számos koncertfelvétel forog közkézen, amelyek többé-kevésbé lefedik a zenekar nyolcvanas évekbeli munkásságát.

Szóval, itt a jelenlegi kedvenc számom:

Sexepil - I Love Budapest (live 1985)

I love Budapest / City of the living dead