A Sandie Shaw-bejegyzés kapcsán söcsö kolléga arra próbált meg rávezetni, hogy ne hanyagoljam el úgy a 60-as évek zenéit, hisz bőven merítenek az általam hallgatott zenekarok a mondott korszakból. Mire én arra a következtetésre jutottam, hogy kimondva-kimondatlanul is 1976-ot, a punk kezdetét tekintem az origónak. Ezt ellenőrízendő böngésztem végig a vincseszteremen leledző mintegy ötven gigabájtnyi zenét, s mindössze négy előadóra (France Gall, Wanda Jackson, Dusty Springfield, Patsy Cline) bukkantam, akik ’76 előtt tevékenykedtek.
Plusz egy kétrészes válogatásra a harmincas-negyvenes évek magyar filmjeinek dalaiból. És ekkor csaptam a homlokomra, hogy, tényleg, ezeket még nagymamám rettenetes magyarnóta-lemezei közül bogarásztam ki, majd másoltattam kazettára és hallgattam rogyásig. Mert egyszerűen nem lehet nem szeretni ezeket a háború előtti Budapestet megidéző kabarékuplékat és sanzonokat. És, bizony, ezeknek a daloknak a szellemisége erősen jelen van a nyolcvanas évek undergroundjában is, elég csak a Beatricére, a Kontroll Csoportra, a Balatonra, a Neuroticra, a Kézi-Chopin-re vagy a 2. Műsorra gondolni.
Sőt, ha képzeletben áthangszereljük ezeket a számokat, s a vonósok és fúvósok helyére gitárt és basszust vizionálunk, egész pofás kis indiepop-dalok jöhetnének létre.
(Az említett kétrészes válogatás 1982-83-ban jelent meg, az elsőnek a címe Köszönöm, hogy imádott, míg a második a Magyar filmek dalai II. címet viseli. A kevésbé ismert dalokból állítottam össze egy kisebb válogatást).
Magyar filmek dalai (1931-1944)
01 – Mámorba, táncba szédülünk
02 – Jaj, de szép kék szeme van magának
03 - Legyen esze
04 - Van London, van Nápoly, van Konstatinápoly
05 - Egy tucat tünder nékem dalol
06 - A szivemben titokban
07 - Peches ember ne menjen a jégre
08 - A ruha a fő és benne a nő
09 - Egy édes szeszélyes
10 - Nem nősülök soha
Utolsó kommentek