A múltkor már megneveztem a világ legjobb zenekarát, s ha már így belejöttem a nagy szavakkal való dobálózásba, íme egy újabb hangzatos kijelentés: a világ legjelentősebb zenekara a The Fall. (Mondom ezt úgy, hogy soha nem soroltam őket a kedvenceim hosszú névsorának elitjébe…) Olyanok ők, mint a piramisok Egyiptomban: kurvára nem szépek, igazából semmi értelmük, de ott vannak már időtlen idők óta, és ez az állandóság szívet melengető.
A monoton ritmusok, mint a vonatkerekek kattogása: ha olyan hangulatban éri az embert, még táncra is vetemedik. A gitár vinnyog, olykor egy-két édesbús melódia is előmászik, hogy egy beragadt verklit utánozzon. Mark E. Smith meg áll a mikrofon előtt (állt és állni fog…) és szónokol és magyaráz és mormol és dünnyög – 1976 óta megállás nélkül folyamatosan…
Egyben végighallgatni egy Fall-albumot elejétől a végéig: mazochizmus. Ismerni a zenekar teljes diszkográfiáját: fizikai képtelenség. (Jelen pillanatban mintegy 150 tételt számlál a munkásságuk…) Választani egy lemezt, amivel érzékeltethetném a Fall kvalitásait: felesleges.
Rá lehet bökni bármelyik albumukra bármelyik korszakukból, mindegyik kiválóan alátámasztja majd az állításaimat. (Na, jó… Könnyítésképpen néhány cím a személyes kedvenceim közül: Perverted By Language [1983], This Nation’s Saving Grace [1985), Shift-Work [1991]).
Hallgatnivalónak meg itt a Sonic Youth négyszámos tisztelgése:
Sonic Youth – Peel Session 1988-10-19 (The Fall covers)
Mark E. Smith így kiván mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket:
Utolsó kommentek