Ezúttal a holland The Nightblooms-ról ejtenék néhány szót az önkényes shoegazer-lexikonom következő fejezeteként. (Korábbi részek: itt és itt). Ők is – mint a korábban bemutatott zenekarok - valahogy időn és téren kívül léteztek. Volt bennük egy nagy adaggal a hippi-korszak atmoszférájából, amit még lehet is magyarázni a zajongó „cipőbámulók” vonzódásával a pszichedélia iránt, de a Nightblooms „hangtájképei” számtalanszor utalnak vissza a hetvenes évek virággyermekeinek elszállásaira. (Közben meg úgy öltözködtek, mintha Seattle-i grunge-zenekar lennének… Lásd a képen.)
Addig kísérletezgettek a gitárzajjal, amíg a második nagylemezüknél eljutottak odáig, hogy szinte teljesen leálltak a torzítópedálok használatával, majd kitaláltak hozzá egy olyan elnevezést, hogy folk-gazer… Én meg értetlenül állok, hogy ezt minek kellett?
Így marad az első album, de még inkább az azt megelőző kislemez, illetve EP. Azok telitalálatok. A kislemez B oldalára például sikerült egy olyan számot feltenni, (a címe Never Dream At All), amit egy helyütt azzal méltattak, hogy a szinte áthatolhatatlan zajmasszában valahol mélyen megbújva van egy nagyon pöpec kis dal is… És tényleg van!
The Nightblooms - Crystal Eyes 7" + Butterfly Girl 12"
Utolsó kommentek