Bajban vagyok, s egyben örülök is ennek. Ugyanis a Minxus zenéjét kellene verbális eszközökkel megközelítenem, de nem igazán találok hozzá adekvát kifejezéseket. Annyi biztos, hogy a Too Pure kiadó kilencvenes évek eleji katalógusának eklektikus kinálatába (Mouse On Mars, Seefeel, PJ Harvey, Stereolab, Moonshake, Pram) nagyon is jól passzoltak.
De ezen túl? Nem beat, nem punk, nem rock, nem elvont avantgárd, nem pop. De, talán pop… Bár ahhoz meg hiányzott belőlük a könnyedség és a bájos naivitás, hiába is a rózsaszínű lemezborító és a kis szívecske a zenekar logójában.
Gitár, dob, basszus, váltogatott férfi-női ének; dallamos is, meg dúdolható, ám még így is távol áll az underground fő csapásirányaitól. Távol mindattól, ami lehetővé tenné, hogy legalább egy maroknyi ember kultzenekara legyenek. Nem is lettek. Egy EP és egy nagylemez (Pabulum, 1994) után feloszlottak, s a tagok azóta is az ismeretlenség jótékony homályában zenélgetnek.
Utolsó kommentek